Ingatlanértékesítés negyedik lépése – A vonzó hirdetés titka II./II.

A sikeres figyelemfelkeltéshez hozzátartozik az alaprajz hozzácsatolása is a hirdetéshez. Az alaprajz mellékelése azért fontos, mert az érdeklődő fel tudja térképezni a lakás előnyeit, hátrányait, valamint már gondolatban el tudja képzelni a leendő otthonát. Egy pillanat alatt akár be is tudja rendezni fejben, melyik bútor hová kerüljön. 

Alaprajz

Az alaprajz legyen mindenképp méretarányos, amennyiben lehetséges az ingatlan mérése. A rajzon érdemes feltüntetni az összes ablakot, ajtót, lépcsőt, galériát, fürdőkádat, konyhát, erkélyt, teraszt, kert kapcsolatot  minden olyan apróságot, amely vonzó lehet a vásárló számára. A helyiségeknek legyen meg a pontos nevük, hogy könnyebb legyen az érdeklődőnek elképzelni az ingatlant.

Így készíthetsz jó alaprajzot:

Mérj meg mindent pontosan

Egy mérőszalag segítségével járd körbe a lakásodat, hogy milyen hosszú a fal, milyen széles az ablak, mekkorák az ajtók.

Mérd le a bútorokat is

Nagyon jó benyomást kelthet az érdeklődőben, ha tisztában vagy az összes mérettel. Ezért érdemes lemérned a beépített szekrényeket, a konyhaszekrényt, a kádat vagy a zuhanyfülkét is.

Ügyelj az arányokra

Bár a számítógépen megszerkesztett alaprajz szebb és vonzóbb, azonban kézzel is készíthetsz profi rajzot, amelyet beszkennelve fel tudod tenni a hirdetésbe. Csak egy vonalzóra van szükséged, hogy esztétikus alaprajzot tudj készíteni. Igyekezz szellősen, üres lapra megszerkeszteni, így elkerülheted a zsúfoltság érzetét. Az arányokra próbálj meg odafigyelni, hogy ami kisebb helyiség, az kisebb legyen, ami nagyobb, tágas, az egyértelmű legyen a rajzon. Az első rajzot javasolt négyzetrácsos füzetben elkészítened, így könnyebb eltalálni a méretarányokat. Utána az egészet átmásolhatod egy üres, fehér lapra. Amennyiben szívesen dolgozol számítógépen, úgy rengeteg ingyenes szoftvert találsz az interneten, amelyek segítségével igazán professzionális alaprajzot tudsz készíteni. Ne hagyd le róla az ablakokat és az ajtókat sem!

Nevezd el a helyiségeket

Ne felejtsd el odaírni, hogy melyik helyiség a konyha, a nappali, a fürdőszoba, a hálószoba stb. Ha igazán precíz szeretnél lenni, akkor apró információkat is belecsempézhetsz, hogy milyen a padlóburkolat, melyik a tartófal vagy melyik falat lehet esetleg kivenni.

Térkép

Ha az adott hirdetési portál a megadott cím alapján nem mutatja a lokációt, úgy érdemes mellékelni azt. Már ezzel is egy lépéssel közelebb lehet kerülni a potenciális vásárlóhoz. Arra viszont mindenképp javasolt odafigyelni, hogy legalább akkora felbontású legyen a térkép, hogy az érdeklődő tájékozódni, viszonyítani tudjon nagyobb csomópontokhoz, megállóhelyekhez, nevezetességekhez képest. Így már el tudja képzelni, mi mekkora távolságra van az ingatlantól.

Elérhetőség

Mivel mindannyian másképp működünk, gondolnunk kell az összes elérhetőségi lehetőségre. Van, aki e-mailt küld szívesen, míg mások idő hiányában inkább a telefonálást részesítik előnyben. De az sem kizárt, hogy Skype-on, Whatsappon, esetleg Viberen szeretne kommunikálni. Minél több elérhetőséget adunk meg, annál nagyobb az esélye az érdeklődők jelentkezésének.

Hirdetési felület

Amint elkészültek a hirdetési anyagok, úgy már csak a hirdetési portál van hátra. A legolcsóbb és leghatékonyabb hirdetési forma az internet. Itt találhatunk fizetős portálokat, valamint ingyeneseket is, ahol fel lehet adni a hirdetéseket. Arra azonban érdemes ügyelni, hogy a hirdetéseket naponta aktualizálni kell, valamint szükség esetén alakítani rajta.

Ellenőrzés

Amint elkészült a hirdetés, tanácsos átolvasni többször is, mielőtt élesbe elindulna az. A helyesírási hibák, elütések, a rosszul feltöltött képek vagy hiányzó információk már sokat ronthatnak az esélyünkön. De egy elírt telefonszám is súlyos károkat okozhat, hiszen akkor egy érdeklődő sem tud jelentkezni. Az elírt vételárról pedig ne is beszéljünk… Amint kész a hirdetés, úgy javasolt megkérni egy ismerőst, hogy nézze át ő is a hirdetés az „érdeklődő szemével”.